Cikkek

Ha rossz a fogunk növesszünk újat!

Felhasználó értékelés
Nagyon rosszNagyon jó 

A Tokiói Tudományegyetem tudósai a világon elsőként állítottak elő stem sejtekből fogat.

Bár a módszert egyelőre csak egereken tesztelték, könnyen lehet, hogy hamarosan embereken is kipróbálhatják a fognövesztést, adta hírül a Daily Mail A végtelenségig reprodukálódni képes stem sejtekből létrehozott, fogak érzékenyek a fájdalomra és könnyen megrágják a táplálékot, csakúgy, mint bármelyik eredeti fog.
A módszer azért is rendkívüli, mert általa elméletben lehetővé válik, hogy más szerveket, például a szívet, a tüdőket, vagy a veséket is „kicserélhessék” az orvosok, ha azok valamilyen betegség, vagy öregedési folyamatok következtében nem működnek megfelelően.

Az egyetem kutatói két stemsejtet azonosítottak, amelyek együttesen egy teljesen kifejlett foghoz szükséges minden információt tartalmaznak.


A sejtek laboratóriumi körülmények között öt nap alatt pici fogkezdeménnyé formálódtak. Ezt a tudósok egy korábban eltávolított fog helyére ültették, egy egér állkapcsába. Öt-héttel később a fog hegye áttörte az ínyt, hét hét múlva pedig tökéletesen kifejlődött fog ült az egér szájában.

A kutatók az óta számtalanszor megismételték a kísérletet és mindannyiszor tökéletes fogat kaptak, amely az összes olyan tulajdonsággal bír, mint nem mesterségesen beültetett társai.

 


A stem sejteket egérembriókból nyerték, de a tudósok valószínűnek tartják, hogy más sejtekből is képesek fogat előállítani.

Az egyetem munkatársai most olyan sejtek után kutatnak, amelyek az embereknél tennék lehetővé a fogképzést. Arra is szeretnének választ kapni, hogy hogyan befolyásolhatnák a növekvő új fogak méretét, mivel az egereknél azt tapasztalták, hogy a beültetett fog egy egészen kicsit kisebb, mint a többi, eredeti fog.

Szakemberek szerint a beültetett fogak használata sokkal egészségesebb lenne, mint a fogászatban jelenleg használt mesterséges fogak.

Szeretné tudni hogy melyik hónapban milyen kerti munkát érdemes elvégezni? Mi megmutatjuk!

Szeretné pontosan tudni melyik hónapban milyen kerti munka vár önre? Akkor kérje ingyenes éves online kerti naptárunkat!

Bővebben...

 

 

Képeinkből

Please update your Flash Player to view content.

Játssz és nyerj!

Szeretné pontosan tudni melyik hónapban milyen kerti munka vár önre? Akkor kérje ingyenes éves online kerti naptárunkat!

Bővebben...
Név:*
E-mail:*

Virágkötők, virágüzletek figyelem!

Várjuk virágkötők, virágüzletek Tavaszi, Valentin napi, és Húsvéti alkotásait, csokrait, dekorációit! A beküldött alkotásokat közzé tesszük a Kertvarázs Magazinon, a virágkötészet rovatban, a facebook oldalunkon, és a képtárban! >>>>>>

Redőnyakció!

Redőny Akció!

Ha ön 10 nm felett rendel tőlünk redőnyt most 10 % árengedményt adunk!

Redőnyklinika.hu: Megoldás meleg helyzetekre!

A muskátli szaporítása nem olyan nehéz!

Hazánkban a többi Európai országhoz hasonlóan a muskátli a legnagyobb, mennyiségben termesztett virágzó cserepes dísznövény.

Bővebben...

A szép kert titka a zöldtrágyázás

Egy régi ám kissé elfeledett bio kertészkedés alapja a zöldtrágyázás, amelytől a kert és a föld és a benne lakó növények új életre kelnek.

Bővebben...

Medvehagymás túrókrém recept

Hozzávalók: 10 dkg tehén túró, 3-4 ek. tejföl vagy joghurt (ízlés szerint), 1 db újhagyma, 4 levél medvehagyma, 3  1 cm vastagságú  kigyóuborka szelet (opcionális), só. Bővebben...

10 tipp hogy gyönyörű virágzó levendulánk legyen a kertben!
IMAGE
A levendula lehet egyszerű kerti virág, lehet gyógynövény, vagy illatosításra használt...
3 gyönyörű színes növény a sziklakertbe!
IMAGE
Ismerjen meg 3 fantasztikus egynyári dísznövényt, amely jól mutat a sziklakertbe és bírja a...
A cattleya orchideák gondozása és ápolása
IMAGE
Sok kertbarát a cattleyát tartja az orchideák királynőjének, hiszen mind formájuk mind...
A csillagkaktusz gondozása
IMAGE
A csillagkaktusz gondozása Mexikó sivatagos száraz vidékéről utazott el hazánkba ez a...