Cikkek
A holt tengeri só titka!
A Holt-tenger vizében megmártózni különleges élményt jelent. A víz sótartalma ugyanis 33%-os, azaz tízszer olyan sós, mint más tengerek.
A magas sótartalom nagyobb sűrűséget eredményez, ezért bár nehezebb benne mozogni, még az úszni nem tudók sem süllyednek el benne. A sok só miatt negyed óránál többet nem ajánlatos benne fürdeni, de az a néhány perc csodát tesz bőrünkkel: kisimul, és érezhetően teltebbé válik. A Holt-tenger vizében és iszapjában többek között nagy arányban található magnézium és kalcium, valamint nyomelemek, melyek kitűnő hatással vannak a bőrre, az ízületekre és a csontrendszerre.
Megpróbálták analizálni a só összetételét, és előállítani mesterséges módon, de nem sikerült hasonló hatású készítményt létrehozni, mint maga a Holt-tengeri fürdés. Sajnos odajutni viszont elég nehézkes.

Így aztán egyszerűbb megoldás született: nem kell elutazni a messzi tengerhez, inkább elhozzák nekünk a tengert. Azaz, olyan kozmetikumokat fejlesztettek ki, melyek a Holt-tenger vizéből, sójából, iszapjából készülnek, így otthon is megmártózhatunk a Holt-tengeréhez hasonló vízben. A 33-34 fokos vízben mintegy fél kilogrammnyi só koncentrátumot kell önteni, melyet oxigénnel átfújnak, és már kezdődhet is a kellemes fürdőzés.
Ez a só számos hatással bír a bőrre. a szervezetre: felszívódva stimulálja az immunrendszert, ennek következtében méregtelenítő, gyulladáscsökkentő hatása van.

Ennek egyik oka az ún. ozmózis. Ez azt jelenti, hogy a vízmolekulák áthatolnak a bőr hámsejtjeinek féligáteresztő hártyáján és megpróbálják kiegyenlíteni a tengervíz nagy sótartalma miatti magas nyomást. Azaz mozgásra ösztönzik a bőr sejtjeit és egyrészt fokozzák a bőr nedvességmegtartó képességét, másrészt a mozgás hatására a gyulladáskeltő anyagok távoznak a bőrön keresztül.
A Holt-tenger vize kitűnően alkalmas bőrbetegségek kezelésére. A lakosság 2-3 %-át érintő psoriasisban, azaz pikkelysömörben szenvedő betegek 85-90%-ánál már 2-3 hét alatt letisztul a bőr, de az itthoni kezelésekkel is igen rövid időn belül enyhülnek a tünetek.
A tapasztalat azt mutatja, hogy 10-15 kezeléssel nagyon jó eredményt lehet elérni a krónikus mozgásszervi betegeknél és a psoriásisos megbetegedéseknél.
A pikkelysömör olyan bőrbetegség, mely az immunrendszer legyengülése miatt alakul ki, és a bőrtünetek mellett az ízületeket is megtámadja, így mozgásszervi problémákat is okozhat.
De a bőr karbantartására nem csupán só fürdőt lehet igénybe venni: a mindennapos bőrápolás is végezhető Holt-tengerből származó anyagokkal. Ezek az anyagok gyógy kozmetikumoknak minősülnek, hiszen a gyulladt, pattanásos, ekcémás bőrt úgy kezelik, hogy a test természetes anyagcseréjét támogatják.
Nem kívülről próbálja meg az anyagokat bejuttatni, hanem a bőr saját hidratáló képességét kezdi fokozni, ezáltal normalizálja a bőrképet.
A gyógy készítmények nagyon magas ásványi anyag tartalmúak, ezért nem kell megijedni, amikor a bőr bepirosodik az iszappakolások, krémek hatására. Ez természetes és azt jelzi, hogy a bőr tisztulása megindult.
Ha tehát szeretnénk egy kicsit a Holt-tenger partján érezni magunkat, akkor nem kell mást tenni, mint só fürdőt venni, majd néhány órát napozni: meglátják, bőrük meghálálja a gondoskodást.
. Szeretné pontosan tudni melyik hónapban milyen kerti munka vár önre? Akkor kérje ingyenes éves online kerti naptárunkat!
Szeretné tudni hogy melyik hónapban milyen kerti munkát érdemes elvégezni? Mi megmutatjuk!
-
Tavaszi kert
3 gyönyörű tavaszi díszcserje a kertbe!
Hamarosan virágba borulnak a díszcserjék is, itt az ideje elültetni kertünkbe néhány szép dekoratív…A csüngő és a gumós begónia gondozása és ültetése
A begóniák a tavaszi és nyár kert egyik legszebb és legszínesebb virágai közé tartoznak, amelyek szá…A gyöngyvirág ültetése tavasszal
A gyöngyvirág a májusi kert legelső lakója, hiszen már május elején fellelhetjük kertünkben a hófehé…A kerti nefelejcs tavaszt varázsol kertünkbe!
Ki ne ismerné a tavaszi kék nefelejcset (Myosotis sylvatica), amely gyönyörű indigókék virágával vir…
-
Levendula
10 tipp hogy gyönyörű virágzó levendulánk legyen a kertben!
A levendula lehet egyszerű kerti virág, lehet gyógynövény, vagy illatosításra használt aromaterápiás…A levendula cserépben is szépen mutat
A levendula egyet jelent a nyárral, a mediterrán életérzéssel, és a Francia konyha íz világával. Ha…A levendula felhasználása, mint gyógynövény!
A levenduláról elsőként a mediterrán tengerpart, vagy épp Provence jut eszünkbe ahol a gyönyörű leve…A levendula gondozása és szaporítása
A levenduláról a legtöbb embernek a mediterrán éghajlat, a jellegzetes illat, és a gyönyörű lila szí…
-
Medvehagyma
A medvehagyma gyógyhatása
A medvehagyma (Allium ursinum) erdők mélyén vagy árnyékos ligetekben él, tavasszal, mint egy hófehér…A medvehagyma termesztése és szaporítása
A medvehagyma az utóbbi pár évben a figyelem középpontjába került, pedig ez a szerény kis növény min…De finom a medvehagyma
A medvehagyma(Allium ursinum) a tavasz ízletes fűszere, amely salátába, vagy levesbe, főzelékbe is f…Hogyan neveljünk medvehagymát cserépben, vagy balkonládában?
Sok olvasónk kérdezte, hogy lehet –e a medvehagymát cserépben, vagy balkonládában nevelni? A válasz…
Képeinkből
Játssz és nyerj!
Szeretné pontosan tudni melyik hónapban milyen kerti munka vár önre? Akkor kérje ingyenes éves online kerti naptárunkat!
Virágkötők, virágüzletek figyelem!
Várjuk virágkötők, virágüzletek Tavaszi, Valentin napi, és Húsvéti alkotásait, csokrait, dekorációit! A beküldött alkotásokat közzé tesszük a Kertvarázs Magazinon, a virágkötészet rovatban, a facebook oldalunkon, és a képtárban! >>>>>>
Redőnyakció!
Redőny Akció!
Ha ön 10 nm felett rendel tőlünk redőnyt most 10 % árengedményt adunk!
Muskátli és a többiek
Elültettük a muskátlikat, de szeretnénk mellé növényeket társítani. Minden kertbarátnak gondot okoz, hogy milyen növényt ültessen a déli fekvésű erkélyre és teraszra ahol egész nap tűz a nap.
Bővebben...
Hogyan szellőztessük a pázsitot?
A fű egészséges növekedéséhez nagyon fontos a talaj szellőztetése és lazítása. Enélkül a gyep nem lesz erős haragos zöld, és harmonikus felület kertünkben.
Medvehagymás túrógombóc recept
Hozzávalók: 25 dkg túró, 10 dkg búzadara, 1 ek liszt, 1 db tojás, 8-10 levél medvehagyma, só, őrölt bors.
Bővebben...





















