Cikkek
Ültessünk illatos gólyaorr növényt a kertünkbe!
A gólyaorr (Geranium) népes családja mára meghódította a hobbi kertészek szívét, hiszen mind színben mind formában igen gazdag évelő dísznövényről van szó.
A népes családtagokra egyaránt jellemző az ötszirmú virág, és a boglárkához hasonlító levélzet.
Ismerkedjünk meg néhány családtaggal:
A pompás gólyaorr (Geranium magnificum) egy 40-60 cm magasra megnövő erőteljes felépítésű növény. Nagy kékeslila virágai júniustól július végig nyílnak.
A nagyvirágú gólyaorr (Geranium himalayense) 30-60 cm magasra megnövő dísznövény, amely májusban kezd el virágozni, és egészen július elejéig pompázik kék árnyalatú virágaival.
Az illatos gólyaorr (Geranium macrorrhizum) 20-30 cm-es növény, amely fehéres rózsaszínes virágaival díszít májustól egészen július közepéig.
Az örmény gólyaorr (Geranium psilostemon) szinte a legmagasabb a családban, hiszen akár 80-100 cm magasra is megnőhet, és a kárminvörös különlegesen szép virágok a nyár közepén nyílnak.

A piros gólyaorr (Geranium sanguineum) 30-40 cm magas, és bár a neve piros gólyaorr, a virágok feltűnő élénk rózsaszín lilás színűek. A virágok a nyár közepétől egészen augusztus végéig virágoznak.
Végül a dalmát gólyaorr (Geranium cinereum) amely mindössze 10-15 magasra nő meg, és a nyár közepétől bontogatja apró kis rózsaszín virágszirmait.

A gólyaorr népes színes családtagjait a kert bármely részébe ültethetjük, hiszen a legkisebbtől a legnagyobbik megtaláljuk a számunkra ideális fajtát.
A kisebb fajtákat ültethetjük csoportosan, akár szegélynövénynek, de vegyes virágágyásokba vagy balkonládába is ideális választás. Az illatos és a nagyvirágú gólyaorr kúszó növény lévén akár talajtakaróként is ültethető, virágzás idején olyan lesz akár egy virágszőnyeg. A dalmát gólyaorr, vagy a hamuszürke fajta sziklakertben is jól érzi magát, más évelő növények társaságában.

De természetest hatást keltenek más évelőkkel is pl. jól mutatnak egymás mellett a páfránnyal, az árnyliliommal, vagy néhány fűfélével. Ez az igen egyszerűen gondozható évelő dísznövény kedveli a napfényes és a félárnyékos helyeket, de fontos számára a tápanyagban gazdag talaj a dús virágzáshoz. Ha még nincs a kertünkben gólyaorr, tavasszal keresünk fel egy közeli kertészetet és vásároljunk cserepes palántákat.
Kora ősszel, vagy kora tavasszal ültessünk el kertünkbe a fiatal növényeket, vagy ha ajándékba kaptunk egy nagyobb gólyaorr tövet érdemes egy késsel szétválasztani a tövet és úgy elültetni. A töveket tápanyag dús morzsalékos talajba ültessük egymástól kb.45-55 cm távolságra. Végül jó alaposan öntözzük be a talajt a növény körül, és a gyökeresedés valamint a hajtások megindulásáig tartsuk nedvesen a talajt körülötte.
Amíg a növény teljesen be nem futja a területet, addig érdemes rendszeresen gyomlálni, és kapával meglazítani a körülötte a földet.
Ősszel a virágzás végén kézzel érdemes begyűjteni a magokat, amelyeket tavasszal cserépbe vetve előnevelhetünk. A virágzás végén vágjuk vissza a növényeket, így jövőre újabb virágzásra serkentjük a töveket.
Játssz velünk, válaszolj helyesen a két kérdésre, és megnyerheted az 5 db.csíráztató készlet egyikét! Idén tavasszal szeretnél kicsattanni az energiától?
Játssz velünk és nyerj csíráztató készletet!
-
Tavaszi kert
3 gyönyörű tavaszi díszcserje a kertbe!
Hamarosan virágba borulnak a díszcserjék is, itt az ideje elültetni kertünkbe néhány szép dekoratív…A csüngő és a gumós begónia gondozása és ültetése
A begóniák a tavaszi és nyár kert egyik legszebb és legszínesebb virágai közé tartoznak, amelyek szá…A gyöngyvirág ültetése tavasszal
A gyöngyvirág a májusi kert legelső lakója, hiszen már május elején fellelhetjük kertünkben a hófehé…A kerti nefelejcs tavaszt varázsol kertünkbe!
Ki ne ismerné a tavaszi kék nefelejcset (Myosotis sylvatica), amely gyönyörű indigókék virágával vir…
-
Levendula
10 tipp hogy gyönyörű virágzó levendulánk legyen a kertben!
A levendula lehet egyszerű kerti virág, lehet gyógynövény, vagy illatosításra használt aromaterápiás…A levendula cserépben is szépen mutat
A levendula egyet jelent a nyárral, a mediterrán életérzéssel, és a Francia konyha íz világával. Ha…A levendula felhasználása, mint gyógynövény!
A levenduláról elsőként a mediterrán tengerpart, vagy épp Provence jut eszünkbe ahol a gyönyörű leve…A levendula gondozása és szaporítása
A levenduláról a legtöbb embernek a mediterrán éghajlat, a jellegzetes illat, és a gyönyörű lila szí…
-
Medvehagyma
A medvehagyma gyógyhatása
A medvehagyma (Allium ursinum) erdők mélyén vagy árnyékos ligetekben él, tavasszal, mint egy hófehér…A medvehagyma termesztése és szaporítása
A medvehagyma az utóbbi pár évben a figyelem középpontjába került, pedig ez a szerény kis növény min…De finom a medvehagyma
A medvehagyma(Allium ursinum) a tavasz ízletes fűszere, amely salátába, vagy levesbe, főzelékbe is f…Hogyan neveljünk medvehagymát cserépben, vagy balkonládában?
Sok olvasónk kérdezte, hogy lehet –e a medvehagymát cserépben, vagy balkonládában nevelni? A válasz…
Képeinkből
Játssz és nyerj!
Szeretné pontosan tudni melyik hónapban milyen kerti munka vár önre? Akkor kérje ingyenes éves online kerti naptárunkat!
Virágkötők, virágüzletek figyelem!
Várjuk virágkötők, virágüzletek Tavaszi, Valentin napi, és Húsvéti alkotásait, csokrait, dekorációit! A beküldött alkotásokat közzé tesszük a Kertvarázs Magazinon, a virágkötészet rovatban, a facebook oldalunkon, és a képtárban! >>>>>>
Redőnyakció!
Redőny Akció!
Ha ön 10 nm felett rendel tőlünk redőnyt most 10 % árengedményt adunk!
A muskátli teleltetése
A muskátli teleltetése.
Egyre hidegebbek az éjszakák az őszi időben. Ilyenkor érdemes a növényeket behordani, mert az éjszakai lehűlésnél könnyen megfázhatnak, és elpusztulhatnak. Bővebben...
A szép kert titka a zöldtrágyázás
Egy régi ám kissé elfeledett bio kertészkedés alapja a zöldtrágyázás, amelytől a kert és a föld és a benne lakó növények új életre kelnek.
Medvehagymás, spenótos töltött tojás
És egy újabb medvehagymás étel, és még nincs vége:) Ennek a prototípusa a medvehagymás-spenótos fusillihez készített szósszal készítettem.






















