Cikkek
Bazsalikom az olasz ételek fűszernövénye!
A fűszerkert egyik nélkülözhetetlen fűszernövénye a bazsalikom, amely valódi olasz hangulatot hoz konyhánkba!
A bazsalikom egy könnyen nevelhető és gondozható egynyári növény, vagyis évről évre újra kell telepíteni kertünkbe. Ám ha ősszel begyűjtjük a magokat a növényről, minden évben lesz friss bazsalikom a konyhába.
A magokat márciusban kell elvetni akár egy kisebb cserépbe, vagy ha több tövet szeretnénk majd nevelni egy szaporító ládába is szórhatjuk őket. Ezután egy vékony réteg földdel takarjuk be őket, permetezzük be a földet és tegyük az edényt egy fagymentes, de világos 10-15 fokos helyre. Ez lehet a konyhaablakba, vagy egy világos, de fűtött folyosó is.

A kis palánták már pár héten belül kifejlődnek, amelyeket májusban a szabadba is kilehet ültetni. A bazsalikomot akár a fűszerkertbe akár az erkélyre egy nagyobb cserépben vagy dézsában is nevelhetjük. Agyagedénybe téve valódi mediterrán hangulatot ad kertünknek.
A növényről a fiatal friss hajtásokat érdemes folyamatosan szedni és a hajtásokat rendszeresen visszavágni, mert így még erősebb növekedésre serkentjük a tövet és bokrosodik is. Számtalan fajta kapható ma már, így ültethettünk bordó levelű bazsalikomot vagy zöld levelűt is.

A kiültetésnél a kert napos meleg részébe helyezzük el a növényt, mivel mediterrán országból származik nálunk is kedveli a nyári meleget. Nyáron a nagy melegben rendszeresen öntözzük a növényt, mert a legkisebb kiszáradás is végezetes lehet számára. Ősszel a virágzás végén gyűjtsük be a magokat, mert ezután a növény elpusztul.
Ma már akár kis formás bazsalikom fát is nevelhetünk a magic blue fajtából, amely hosszú fásodó hajtásaival akár egy kisebb fává fejlődik. Nagyon szép szoliter dísznövényé fejlődik akár egy dézsába vagy nagyobb kerámia edénybe téve.

A bazsalikomról a leveleket kora reggel szedjük le, majd a fel nem használt leveleket akár meg is száríthatjuk vagy jégkocka tartóba téve sokáig eltarthatók.
A bazsalikomból és más olaszos fűszernövényekből készíthetünk saját fűszerolajat is, tegyük friss ágakat egy tiszta üvegbe, öntsünk rá olivaolajat így akár 5-6 hónapig is tarthatók.
A bazsalikom mellé használjunk rozmaringot, majoránnát, vagy a magyaros petrezselymet.

Végül, íme, egy finom recept!
Pestó bazsalikommal.
Hozzávalók:
2 marék friss bazsalikomlevél, 125 ml Oliva olaj, 3 kanál fenyőmag, 100 g reszelt parmezán, 3 gerezd fokhagyma.

Bazsalikom leveleket mossuk, meg majd hagyjuk megszáradni. A fokhagymát tisztítsuk meg, és nyomjuk át egy fokhagymanyomón. Ezután tegyük a mozsárba a fokhagymát, a bazsalikomleveleket, és a fenyőmagot, majd az olivaoljjal együtt törjük össze őket. Végül adjuk hozzá a reszelt sajtot, és ízesítsük sóval, borssal.
Ez a mártás nagyon jól illik tésztákhoz, vagy húsok mellé.
Játssz velünk, válaszolj helyesen a két kérdésre, és megnyerheted az 5 db.csíráztató készlet egyikét! Idén tavasszal szeretnél kicsattanni az energiától?
Játssz velünk és nyerj csíráztató készletet!
-
Tavaszi kert
3 gyönyörű tavaszi díszcserje a kertbe!
Hamarosan virágba borulnak a díszcserjék is, itt az ideje elültetni kertünkbe néhány szép dekoratív…A csüngő és a gumós begónia gondozása és ültetése
A begóniák a tavaszi és nyár kert egyik legszebb és legszínesebb virágai közé tartoznak, amelyek szá…A gyöngyvirág ültetése tavasszal
A gyöngyvirág a májusi kert legelső lakója, hiszen már május elején fellelhetjük kertünkben a hófehé…A kerti nefelejcs tavaszt varázsol kertünkbe!
Ki ne ismerné a tavaszi kék nefelejcset (Myosotis sylvatica), amely gyönyörű indigókék virágával vir…
-
Levendula
10 tipp hogy gyönyörű virágzó levendulánk legyen a kertben!
A levendula lehet egyszerű kerti virág, lehet gyógynövény, vagy illatosításra használt aromaterápiás…A levendula cserépben is szépen mutat
A levendula egyet jelent a nyárral, a mediterrán életérzéssel, és a Francia konyha íz világával. Ha…A levendula felhasználása, mint gyógynövény!
A levenduláról elsőként a mediterrán tengerpart, vagy épp Provence jut eszünkbe ahol a gyönyörű leve…A levendula gondozása és szaporítása
A levenduláról a legtöbb embernek a mediterrán éghajlat, a jellegzetes illat, és a gyönyörű lila szí…
-
Medvehagyma
A medvehagyma gyógyhatása
A medvehagyma (Allium ursinum) erdők mélyén vagy árnyékos ligetekben él, tavasszal, mint egy hófehér…A medvehagyma termesztése és szaporítása
A medvehagyma az utóbbi pár évben a figyelem középpontjába került, pedig ez a szerény kis növény min…De finom a medvehagyma
A medvehagyma(Allium ursinum) a tavasz ízletes fűszere, amely salátába, vagy levesbe, főzelékbe is f…Hogyan neveljünk medvehagymát cserépben, vagy balkonládában?
Sok olvasónk kérdezte, hogy lehet –e a medvehagymát cserépben, vagy balkonládában nevelni? A válasz…
Képeinkből
Játssz és nyerj!
Játssz velünk, válaszolj helyesen a két kérdésre, és megnyerheted az 5 db.csíráztató készlet egyikét! Idén tavasszal szeretnél kicsattanni az energiától?
Virágkötők, virágüzletek figyelem!
Várjuk virágkötők, virágüzletek Tavaszi, Valentin napi, és Húsvéti alkotásait, csokrait, dekorációit! A beküldött alkotásokat közzé tesszük a Kertvarázs Magazinon, a virágkötészet rovatban, a facebook oldalunkon, és a képtárban! >>>>>>
Redőnyakció!
Redőny Akció!
Ha ön 10 nm felett rendel tőlünk redőnyt most 10 % árengedményt adunk!
Muskátli és a többiek
Elültettük a muskátlikat, de szeretnénk mellé növényeket társítani. Minden kertbarátnak gondot okoz, hogy milyen növényt ültessen a déli fekvésű erkélyre és teraszra ahol egész nap tűz a nap.
Bővebben...
Milyen módszerrel érdemes a gyepet öntözni?
Egy gyepet vagy pázsitot számtalan módon öntözhetünk, ám a technika kiválasztása sok tényezőtől függhet!
Bővebben...
Medvehagymás, töltelékes csirkemell
Hozzávalók: 2 db filézett csirkemell,vékony szeletekre vágva ( Kb: 1,5 kg most nálam), 3 db tojás
50 dkg kenyér vagy zsemle, 10 levél medvehagyma apróra vágva, ízlés szerint só,bors, kevés olaj.
Bővebben...





















